Négy embert holtan találtak a Vörös-tengeren elsüllyedt hajó utasai közül
Többeket még mindig keresnek.
Többeket még mindig keresnek.
A szombat este zátonyra futott, majd nem sokkal később elsüllyedt hajóról az összes utast és legénységet sikerült kimenekíteni.
Kardszárnyú delfinek süllyesztettek el a hétvégén egy 15 méter hosszú jachtot a Gibraltári-szorosban – számolt be a spanyol média.
Két diák intenzívre került, kettőt pedig még mindig keresnek a hatóságok.
A Titanic roncsait 1985-ben fedezték fel, ám egyetlen expedíció sem talált ott emberi maradványokat. Az összeesküvés-elméletek hívei által is gyakran feszegetett miértre több tudományos magyarázat is létezhet.
Vízügyi szakemberek attól tartanak, a szennyezés halak és más élőlények tömeges pusztulásához vezethet.
Tizennégy emberrel a fedélzetén elsüllyedt vasárnap a Görögországhoz tartozó Leszbosz szigeténél egy comore-szigeteki zászló alatt hajózó teherhajó, a mentés jelenleg is tart – közölte a görög parti őrség.
Közel egy órán keresztül ostromolt egy vitorlás jachot kardszárnyú delfinek egy csoportja a Gibraltári-szorosban. A lengyel jacht irányíthatatlanná vált és léket is kapott. Hiába vették vontatókötélre, a kikötőbe már nem jutottak el vele.
A leletre a horvát és az olasz haditengerészet flottájának aknaelhárító búvárai bukkantak rá.
Egy körülbelül 3000 évvel ezelőtti, kézzel varrott hajó maradványaira bukkantak a mai Horvátország partjainál – a néhai, elsüllyedt vízi jármű roncsainak most a kiemelését tervezik, és a szakemberek remélik, hogy ebből majd többet megtudnak a régmúlt hajóépítési módszereiről.
Legkevesebb 78 halálos áldozata van már a Görögországhoz közel történt hajószerencsétlenségben, és ez a szám a napokban még tovább emelkedhet.
Az utasok egyikük születésnapját ünnepelték, amikor a viharban a hajójuk elsüllyedt.
Rendkívül különös esetekről érkeznek beszámolók Európa ibériai partjaitól: orkák, más néven gyilkos bálnák támadtak meg és süllyesztettek el három hajót is, és szakemberek szerint ezt a viselkedést az állatok társai is lemásolják.
Az 1986-ban készült videókat a Titanic mozifilm újrakiadásával párhuzamosan hozták nyilvánosságra.
Kiderült, mi is volt az „Eastbourne-i rejtélyes roncs”, melyet 2019-ben fedeztek fel búvárok. A megállapítások szerint egy, a második angol–holland háborúban elsüllyedt hadihajó volt.
Elkezdték feltárni a búvárok a 2014-ben megtalált HMS Erebus maradványait, és számos izgalmas leletre bukkantak, ami segíthet megérteni, mi történt a rejtélyes körülmények között elsüllyedt hajóval és annak elveszett legénységével.
Svédországban régészek megtalálták a 17. században elsüllyedt Vasa testvérhajójának roncsát – közölte a Vrak svéd roncsmúzeum.
A Titanic katasztrófáját alighanem mindenki ismeri. A hajócsoda segítségére indult SS Mesaba történetét azonban már valószínűleg kevesebben. A kutatók nemrég erre is rábukkantak.